A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumban tartott előadást a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársa november közepén. Kollégánkat mintegy száz tanuló hallgatta érdeklődéssel.
A fiatalok ezúttal nem bűnmegelőzési szempontból nyerhettek bepillantást a börtön világába, hanem a feladatokról, elhelyezkedési lehetőségekről kaptak részletes tájékoztatást. Az egész délelőttöt kitöltő program a három rendészeti szakirányú osztály mintegy száz diákjának érdeklődését volt hivatott felkelteni, remélve, hogy ez majd hozzájárulhat a veszprémi börtön hivatásos állományának létszámnöveléséhez. Szükség van a tettre kész, elhivatott és felkészült fiatalokra, akik a biztos megélhetés reményében elköteleződnek a büntetés-végrehajtás irányába.
A fiatalok élénk érdeklődést mutattak, amit a kérdések mennyisége és mélysége is jelzett. Nekik ugyan már nem volt újdonság a rendvédelem területe, hiszen az általuk választott szakirány tananyagát képezi, ám most gyakorlatban "szakmázhattak", kérdezhettek. A helyszínen bemutatót láthattak a kényszerítő eszközökből és a szervezet technikai innovációit is megismerhették.