A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet között megújításra került a szervezetek közötti, hosszú évek óta fennálló együttműködési megállapodás.
Az együttműködés megerősítésére a jogszabályokban meghatározott feladatok aktualizálásával került sor.
A megállapodást Dr. Vereczkei Csaba r. dandártábornok, r. főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány és Porubszky Szabolcs bv. alezredes, bv. tanácsos, intézetparancsnok írta alá.
A megállapodás célja a társszervek hatékony együttműködésének támogatása, a jogszabályokban, egyéb szabályzókban meghatározott feladatok eredményes végrehajtásának elősegítése, a rendelkezésre álló erők, eszközök hatékony felhasználása, egymás állományának képzésében, illetve az egymás által szervezett szakmai napok színvonalas lebonyolításában való részvétel.