A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Közös futással és gyertyagyújtással hívták fel a figyelmet a nők elleni és a hozzátartozók közötti erőszakra a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai november 27-én. A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet képviseletében Pintér József bv. őrnagy, személyügyi és titkársági alosztályvezető is csatlakozott a figyelemfelhívó és együttérzést kifejező sporteseményhez.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság előtti parkolóban gyülekeztek a résztvevők, a rövid megnyitó és egy közös fotó elkészítése után 17 órakor startoltak el a futók.
Az útvonal a Parkerdő felé vezető kerékpárúttól egészen a parkerdei kis dombig tartott. A Parkerdő korábban több alkalommal volt helyszíne erőszakos cselekménynek, amelyek egymáshoz közel álló személyek közt történtek, ezért az áldozatok tiszteletére az ott kijelölt helyen mécseseket gyújtottak. A gyertyagyújtást kövezően a sétálók és azok a futók, akik a rövidebb távot választották, visszatérhettek a főkapitányság parkolójába, ahol meleg teával várták őket. Azok, akik 5 km-es kört futottak, a Parkerdőben egy nagy kör megtétele után tértek vissza a kiindulási helyre.
Évente világszerte 50 ezernél több nő esik áldozatul családon belüli erőszaknak, de a pontos számok nem ismertek. Hazánkban hetente derül fény ilyen esetre, ám legtöbbször csak a súlyos sérülést okozó bántalmazások válnak ismertté, mert ezekben indul hivatalból eljárás.
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját arra emlékezve hirdették meg, hogy 1981-ben november 25-én ölték meg a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit, a Mirabal nővéreket Rafael Trujillo, az ország diktátorának parancsára.
Fotó forrása: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2023/11/veget-kell-vetni-a-nok-elleni-eroszaknak