A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
8900 Zalaegerszeg, Várkör 4.
92/313-433
zalaeg.uk@bv.gov.hu
Tisztelgés a Doni hősök emléke előtt
2024-01-12 14:29
Városi megemlékezésen vett részt január 12-én Együd József bv. alezredes, a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka.
A 81 évvel ezelőtt történt tragédia zalaegerszegi emlékművénél közösen tisztelegtek a város rendvédelmi szervezeteinek vezetői, az állami és társadalmi szervezetek képviselői.
A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában. A magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.
Az ünnepségen egy, a Donnál harcoló zalaegerszegi katona naplójából olvastak fel részleteket, a honvéd katonák sorfala mellett a résztvevők egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el a hősök tiszteletére állított emlékműnél.