A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
8900 Zalaegerszeg, Várkör 4.
92/313-433
zalaeg.uk@bv.gov.hu

Fogvatartottak szavalták a Himnuszt Zalaegerszegen
2024-01-22 13:50
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az ünnepnapon a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben két fogvatatott szavalta el nemzeti imádságunkat.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A fogvatartottak felváltva szavalták el a nyolc versszakos költeményt, amelyről videofelvétel készült, és azt a zártláncú televíziós rendszeren keresztül valamennyi fogvatartott részére eljuttatják.