Sátoraljaújhely központjában, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön mellett működik a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye. A Börtönmúzeum egyedülálló gyűjteményében bemutatja a büntetés-végrehajtás átfogó történeti és szakmai fejlődését, a büntetésüket töltők helyzetét, a szabadságvesztés-büntetés kialakulását és átalakulását, de a tárlat bemutatja a jelenlegi rendszert, a fogvatartottak életét, oktatását, munkáltatását, és művészetét is.
1964. október 3-án, az Alföldi Bútorgyárban két fogvatartott szökési kísérlete során, halálra kínozta Horváth Iván művezetőt, a gyár munkatársát. Tettüket a gyár dolgozói észrevették, és az őrséget értesítették. A két elkövetőt elfogták, és mindkettőjüket halálra ítélték.
Húsz évvel később, 1984. október 19-én, az Alföldi Bútorgyárban Richter Richárd elítélt hét munkáltatási felügyelőt támadott meg gyilkos ámokfutása során. A még ma is élő szemtanúk beszámolói szerint az agresszió néhány perc leforgása alatt történt. Négy büntetés-végrehajtási dolgozó életveszélyesen megsérült, közülük hárman: Frank Tibor, Nagy Ferenc és Tóth András életüket vesztették. Az elkövetőt, több ember halálát okozó tettéért, a bíróság halálra ítélte. A többszörös gyilkost, a Csillagbörtön akasztóudvarában, 1985. február 26-án hajnalban kivégezték.
A Szegedi Fegyház és Börtön és a Nagyfa-Alföld Kft dolgozói katonai tiszteletadás mellett idézték fel az áldozatok emlékét. Megkoszorúzták az intézet aulájában elhelyezett márványtáblájukat és a Belvárosi Temetőben sírjukat.