A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Az igazság védelmében
Fogvatartott elhalálozása
2021-05-20 10:37
Egy a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben elhelyezett fogvatartott, az elhelyezésére szolgáló zárkában rosszul lett 2021. május 19-én.
A helyszínre érkező egészségügyi szakápoló életjeleket nem tapasztalt, így azonnal megkezdte a fogvatartott újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat kiérkező munkatársai folytattak, és állapotának stabilizálása után haladéktalanul kórházba szállítottak, ahol később elhunyt.
Az intézet a szükséges intézkedéseket megtette.