A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából belügyminiszteri és országos parancsnoki elismeréseket adtak át október 19-én a büntetés-végrehajtási szervezet kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáinak.
Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVELET adományozott, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesítette ÓBERMÁJER ATTILA alezredes urat, az V. Agglomerációba tartozó Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön biztonsági tisztjét, POHÁNKA MARGIT alezredes asszonyt, a III. Agglomerációba tartozó Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet alosztályvezetőjét, VÖRÖSMARTI IMRE ATTILA őrnagy urat, az V. Agglomerációba tartozó Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott osztályvezetőjét, FARKAS ATTILA címzetes főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott segédelőadóját, MÉSZÁROS ZOLTÁN főtörzszászlós urat, a IV. Agglomerációs Központ körlet-főfelügyelőjét, SZENOGRÁDI ATTILA főtörzsőrmester urat, a IV. Agglomerációba tartozó Balassagyarmati Fegyház és Börtön biztonsági felügyelőjét.
Belügyminiszter úr FESTMÉNY emléktárgyat adományozott BÁLINT BRIGITTA alezredes asszonynak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága EFOP Projektiroda megbízott főosztályvezetőjének. DÍSZTŐR emléktárgyat adományozott GRABICZA RÓBERT alezredes úrnak, a III. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesének.
Dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka államünnepünk alkalmából adott át elismeréseket a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. számú objektumában 88 kiemelkedő teljesítményt nyújtó büntetés-végrehajtási alkalmazottnak és a meghívott vendégeknek.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI TANÁCSOSI címet adományoz SZABÓNÉ BŐSZE GRÉTA alezredes asszonynak, az I. Agglomerációs Központ osztályvezetőjének, NÉMETH JÓZSEF ATTILA főtörzszászlós úrnak, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjének.
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT "EZÜST" fokozatát adományozza, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesíti KUSNYERIK ZOLTÁN alezredes urat, az V. Agglomerációs Központ osztályvezetőjét, SCHILLI ISTVÁN főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti főfelügyelőjét.
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT "BRONZ" fokozatát adományozza, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesíti DR. FORGÁCS JUDIT ANDREA alezredes asszonyt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék adjunktusát, KOVÁCS MÓNIKA alezredes asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Gazdasági Szolgálat kiemelt főreferensét, KISS RÓBERT őrnagy urat, a III. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági tisztjét, TÓTH VIKTOR őrnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ellenőrzési Szolgálat kiemelt főreferensét, KALDENEKER ÁGNES címzetes főtörzszászlós asszonyt, az V. Agglomerációba tartozó Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet segédelőadóját, BORSÓS LAJOSNÉ címzetes törzszászlós asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete raktárosát, KERÉNYINÉ KNAPP ZSUZSANNA címzetes törzszászlós asszonyt, az V. Agglomerációba tartozó Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadóját, MELIS JÁNOS törzszászlós urat, a IV. Agglomerációba tartozó Váci Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjét, SOÓS ATTILA címzetes törzszászlós urat, az I. Agglomerációba tartozó Sopronkőhidai Fegyház és Börtön kiemelt művezetőjét, VERES LÁSZLÓ GÁBOR törzszászlós urat, az V. Agglomerációs Központ műveleti főfelügyelőjét, BODA GYÖRGY főtörzsőrmester urat, az I. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, MIKLÓS BÁLINT címzetes főtörzsőrmester urat, az I. Agglomerációba tartozó Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét, NAGY ADRIÁN címzetes főtörzsőrmester urat, a III. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, SZÉKELY ATTILA JÁNOS címzetes főtörzsőrmester urat, a II. Agglomerációba tartozó Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét.
Soron kívül előlépteti BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ALEZREDES rendfokozatba VERES LÁSZLÓ őrnagy urat, az V. Agglomerációba tartozó Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjét.
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ŐRNAGY rendfokozatba PUZSÁR ANNAMÁRIA százados asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Fogvatartási Ügyek Szolgálata kiemelt főreferensét, VARGA LÁSZLÓ százados urat, a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. megbízott ügyvezető-helyettesét.
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FŐTÖRZSZÁSZLÓS rendfokozatba FARKAS NÁNDOR törzszászlós urat, a III. Agglomerációba tartozó Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjét.
EGY FIZETÉSI FOKOZATTAL ELŐRESOROLJA HORTOBÁGYI HONÓRIA LILLA alezredes asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Belső Ellenőrzési Főosztály kiemelt főreferensét, RÁBAI SÁNDOR főhadnagy urat, a IV. Agglomerációs Központ reintegrációs tisztjét, BOGDÁN PÉTER LAJOS törzszászlós urat, az I. Agglomerációs Központ műhelyvezetőjét, HAUSER GÁBOR törzszászlós urat, az V. Agglomerációba tartozó Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjét, LÖVEI SÁNDOR törzszászlós urat, az V. Agglomerációba tartozó Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ körlet-főfelügyelőjét, SZALAI FERENC törzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét, MATOS ZOLTÁN főtörzsőrmester urat, a IV. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, SÉRA KÁROLY őrmester urat, az V. Agglomerációba tartozó Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét.
PÉNZJUTALOMBAN részesíti BATTA TAMÁS alezredes urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat megbízott főosztályvezető-helyettesét, FAZEKAS SZILVIA címzetes alezredes asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, HORVÁTH GÁBOR alezredes urat, a III. Agglomerációs Központ osztályvezetőjét, NAGY ISTVÁN alezredes urat, a II. Agglomerációs Központ csoportvezetőjét, PÁDÁR LÁSZLÓ címzetes alezredes urat, a II. Agglomerációs Központ kiemelt főelőadóját, RUTTERSCHMID BEÁTA alezredes asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Gazdasági Szolgálat kiemelt főreferensét, ANTAL ÁGNES őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, BEKE BEATRIX őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete megbízott osztályvezetőjét, BOTTYÁN SÁNDOR őrnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal kiemelt főreferensét, GEREBENICS RÓBERT JÁNOS őrnagy urat, a III. Agglomerációba tartozó Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott alosztályvezetőjét, KOVÁCS BETTINA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Kommunikációs Főosztály kiemelt főreferensét, MROVCZA-LAUFER KATALIN őrnagy asszonyt, a IV. Agglomerációba tartozó Márianosztrai Fegyház és Börtön alosztályvezetőjét, NISÓCZI ANITA MARGIT őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Nyilvántartási és Logisztikai Főosztály kiemelt főreferensét, ONDOK ROLAND őrnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat kiemelt főreferensét, KOLLÁR FANNI százados asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet kiemelt főreferensét, NEMES-SZABÓ BÁLINT százados urat, a V. Agglomerációba tartozó Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági tisztjét, SOÓS ZOLTÁN százados urat, az I. Agglomerációba tartozó Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet csoportvezetőjét, SZLOVÁK PÉTER százados urat, a II. Agglomerációs Központ megbízott osztályvezető-helyettesét, CSONTOS KATALIN ZSUZSANNA főhadnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat főelőadóját, GEISZT REGINA főhadnagy asszonyt, a III. Agglomerációba tartozó Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadóját, KOVÁCS HENRIETTA főhadnagy asszonyt, az I. Agglomerációba tartozó Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadóját, PAPP MARIANN főhadnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat főelőadóját, ÉGEI DÁNIEL hadnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete megbízott osztályvezetőjét, TOLNAI ATTILA főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet raktárvezetőjét, BEDI GYŐZŐ törzszászlós urat, az I. Agglomerációba tartozó Sopronkőhidai Fegyház és Börtön műveleti főfelügyelőjét, BULECZA MIKLÓS törzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti főfelügyelőjét, HEIBL TAMÁS törzszászlós urat, a III. Agglomerációba tartozó Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét, KATONA NÁNDOR törzszászlós urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat műveleti főfelügyelőjét, KISS TAMÁS címzetes törzszászlós urat, az I. Agglomerációs Központ segédelőadóját, NAGY ZSOLT törzszászlós urat, az V. Agglomerációba tartozó Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét, SZECSKÓ-DEME KRISZTIÁN JÓZSEF törzszászlós urat, a III. Agglomerációs Központ műveleti főfelügyelőjét, TÓBI ZSOLT törzszászlós urat, a II. Agglomerációs Központ körlet-főfelügyelőjét, BOGDÁN ZSOLT címzetes zászlós urat, az V. Agglomerációba tartozó Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szakápolóját, MOIS CARMEN ADRIANA címzetes zászlós asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szociális segédelőadóját, SÁRAI-GYURECSKÓ JUDIT címzetes zászlós asszonyt, az V. Agglomerációs Központ segédelőadóját, SZABÓ ZOLTÁN zászlós urat, a III. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kutyatelep-vezetőjét, TÓTH ILDIKÓ címzetes zászlós asszonyt, a III. Agglomerációba tartozó Kalocsai Fegyház és Börtön segédelőadóját, BOTOS BÉLA főtörzsőrmester urat, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, HORVÁTH LÁSZLÓ főtörzsőrmester urat, az I. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, PÉTER ISTVÁN címzetes főtörzsőrmester urat, a III. Agglomerációs Központ gépjárművezetőjét, RESTÁS PÉTER főtörzsőrmester urat, a Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete raktárosát, BEDŐ FRIDERIKA NÓRA törzsőrmester asszonyt, az V. Agglomerációba tartozó Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ szakápolóját, GULYÁS NORBERT törzsőrmester urat, Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja segédelőadóját, HORVÁTH BRIGITTA törzsőrmester asszonyt, az V. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, HORVÁTH RENÁTA törzsőrmester asszonyt, a II. Agglomerációs Központ megbízott főelőadóját, MATICSÁK JÓZSEF címzetes törzsőrmester urat, az I. Agglomerációba tartozó Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét, PECHL ILDIKÓ törzsőrmester asszonyt, az I. Agglomerációba tartozó Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, SZANICS PÉTER törzsőrmester urat, az V. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, DENGI MÁRIA őrmester asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szakápolóját, ACSÁDI VIVIEN rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal főmunkatársát, DEÁK MÁRIA rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a IV. Agglomerációba tartozó Márianosztrai Fegyház és Börtön előadóját, DR. FÜLÖP MARIANNA LILI rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a III. Agglomerációs Központ főelőadóját, FÖLDVÁRINÉ BALOGH ANITA rendvédelmi alkalmazott asszonyt a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet előadóját, GYŐRFFI-KLOBUSOVSZKI NÓRA rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Felderítési Főosztály főmunkatársát, MAYER JUDIT rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal ügykezelőjét, SURÁNYI ATTILÁNÉ rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a IV. Agglomerációs Központ ügykezelőjét, HERDA ATTILA urat, a IV. Agglomerációs Központ szakácsát.