2023. november 08-án a V. Agglomerációs Központ toborzó csoportjával együttműködve vettünk részt pályaorientációs előadáson vettünk részt.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
A Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézetének a támogatásával augusztusban kezdtük meg a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoki épületében az irodák felújítását is.
A holland büntetés-végrehajtási szervezet stratégiai vezetési tanácsadója és a Szállítási és Támogatási Szolgálat vezetője járt hazánkban szakmai látogatáson. A program a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán kezdődött, majd a Váci Fegyház és Börtönben, intézetlátogatás keretében folytatódott.
A Váci Fegyház és Börtön vallási részlegén elhelyezett fogvatartottak is részt vettek a „Hét főbűn” program megvalósításában. Az intézet kápolnájában a hozzátartozóik, a személyi állomány és meghívott vendégek előtt mutatták be dalaikat.
November első hetében misével és gyertyagyújtással emlékeztek a kápolnában elhunyt szeretteikről az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai.
Fogvatartottak tették rendbe Állampusztán az imatermet, amelyet november 3-án Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek áldásával avattak fel. Az imatermet Szent Maximilián Kolbe szerzetes vértanúról nevezték el.
November elejétől elítéltek képeit tekinthetik meg a fogvatartottak és a személyi állomány tagjai az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetben a tantermekhez vezető folyosón.
Faanyag hulladékból falra szerelhető kulcstartókat, kisvonatokat és házikókat, újságpapírból pedig kosarakat készítettek a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben büntetésüket töltő fogvatartottak. Az újrahasznosított alapanyagokból készült termékek az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt Foglalkozási rehabilitációs programelemében készültek.
A őszi hétköznapok szürkeségét megtörve, 2023. november 3-án első alkalommal szervezett büntetés-végrehajtási bált az intézet.