Az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szervezésében 2023. október 17-én került megrendezésre „A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény elfogadásának 10. évfordulója és a folyamatban lévő reformok” című konferencia.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Harmadik alkalommal adott otthont a magyarországi női börtöncursillónak október 11-14. között a Kalocsai Fegyház és Börtön. A négy nap során tizenhét fogvatartott és tizennégy előadó vett részt a programban, amely nagyban hozzájárult a büntetés-végrehajtás egyik fő céljához, a reintegrációhoz.
Második alkalommal adtak át papírmerítéses technikával készült könyvjelzőket, poháralátéteket, órarendeket illetve jegyzettömböket a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár részére az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet EFOP helyi szakmai megvalósító munkatársai 2023. október 6-án.
Toborzó Csapatunk is részt vett a Keleti pályaudvarnál szervezett eseményen az Újraélesztés Világnapja alkalmából.
A delegáció elismerően beszélt az intézetben zajló szakmai munkáról.
Október 16. és 19. között a Körmendi Rendvédelmi Technikum másodéves diákjai ismerkednek a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel. A látogatás során a büntetés-végrehajtási hivatásról is beszélnek nekik kollégáink. A keddi csoporthoz csatlakoztunk.
A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben is folytatódnak a pályaorientációs célú intézetlátogatások. Legutóbb – október 13-án - a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikum ügykezelés szakos hallgatói jártak a zalai börtönben.
A Magyar Katolikus Lexikont felütve, a bűn szónál az alábbi meghatározást olvashatjuk:
„Isteni törvényt sértő cselekedet. Teológiai fogalom, és vallástörténeti jelenség, melynek kielégítő magyarázata az embernek Istenhez való viszonya, amelyben döntő szerepet játszik Isten uralma teremtménye fölött, továbbá Isten szentsége és az üdvösség történetében kinyilvánított üdvözítő szeretete.” (Forrás: http://lexikon.katolikus.hu)
A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja egészségügyi osztályvezetője szervezésében a BVOTRK igali telephelyén a mozgásszervi rehabilitáción részt vevő, valamint a telephelyen szolgálatot teljesítő személyi állományi tagoknak lehetősége nyílt az ismereteik felfrissítésére és az alapszintű újraélesztés gyakorlására.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja által október 10-én került megrendezésre a büntetés-végrehajtási szervezet 2023. évi Országos Horgász Bajnoksága. A versenyre a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is benevezett.