Az V. Agglomerációs Központ alárendeltségébe tartozó Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ munkatársa 2024. január 17-én, a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégiummal történő együttműködés keretében, a rendészeti ágazati képzésben részt vevő középiskolás diákok részére tartott oktatást.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Január 17-én éjszaka megszületett kollégánk, Bihal-Ignéczi Zoltán bv. százados és felesége, Alexandra második kisfia, Máté. Anyuka és a baba jól vannak, szombaton már el is hagyhatták a szombathelyi Markusovszky-kórházat.
Az év első hónapja is számos világnappal büszkélkedik, azonban van egy, ami a magyar nép számára nagy jelentőséggel bír. Ez a magyar kultúra napja, melyre január 22-én emlékeztünk.
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottak is megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról.
A távorvoslásban használható eszközök gyakorlati oktatása volt január 16-án a Szegedi Fegyház és Börtönben, a III. Agglomeráció egészségügyi részlegein dolgozóknak, melyen kettő egészségügyi szakdolgozó vehetett részt Kecskemétről.
Ezúttal a vasútállomáson várakozó utazóközönséget célozta meg a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet toborzócsoportja.
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az ünnepnapon a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben két fogvatatott szavalta el nemzeti imádságunkat.
A Doni Hősök Emléknapja Sátoraljaújhelyen minden évben kiemelkedő katonai emléknap, melyhez az intézet is több szálon kötődik.
Harmincöt éve felügyeli a szabályok betartását a futballpályákon Boda György. A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet főtörzsőrmestere a Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testülete január 13-án megrendezett országos bálján vehetett át elismerést.
Önérvényesítést elősegítő foglalkozás volt elítélteknek január 17-én a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtás Intézetben. A program célja, hogy a szociális készségek fejlesztése által a résztvevők képesek legyenek a helyzetek azonosítására, amelyekben nehezen tudják önmagukat hatékonyan és súrlódások nélkül érvényesíteni.