A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet meghívást kapott a Kamasz-Tanya Gyermek és Ifjúsági Egyesülettől az integrált napközis táborába, hogy az ott táborozó egészséges és fogyatékossággal élők betekintést kapjanak a büntetés-végrehajtás munkájába.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
A hagyományt megőrizve idén is ünnepi liturgiával köszöntöttük augusztus 20-át. Az Intézet könyvtárában 23 fő fogvatartott áhítattal vett részt a Nagy Imre katolikus börtön-lelkész által celebrált szertartáson.
Közös sajtótájékoztatót tartottak augusztus 22-én, a Kormányhivatal szervezésében a NAV, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Katasztrófavédelem és a Szegedi Fegyház és Börtön a Szegedi Ifjúsági Napok állandó helyszínén a Partfürdőn.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága évek óta fennálló együttműködési megállapodása alapján évről-évre fogvatartottak segítik a Fűzvölgy Öntöző Főcsatorna kilométereken át kanyargó partszakaszának rendbetételét.
Augusztus végén a Kerekér Szíve Pihenőpark területén rendezték meg a 26. horgászversenyt, ahol harmincnégy csapat 102 sporthorgásza jelentkezett az ország büntetés-végrehajtási intézeteiből.
Az állami ünnep alkalmából kollegánk, Vincze Csaba címzetes főtörzszászlós úr is jutalmat kapott.
FIGYELEM! Ma van az utolsó jelentkezési nap a 2023.08.25-i nyílt napunkra! JELENTKEZZ!
Augusztus 19-én a Pest Vármegyei Rendőrfőkapitányság Érdi Rendőrkapitánysága által szervezett „II. Rendőrségek éjszakája” program részesei lehettünk, mely nagyon hasonlít a Múzeumok éjszakája programsorozathoz. A rendezvény este 21 órakor kezdődött és éjfélig tartott.
Az elmúlt héten ünnepi istentiszteleten vehettek részt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai, mely alkalomból Főtiszteletű Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspök- helyettese hirdette Isten igéjét. Dr. Molnár Pál a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka bizonyságot tett az új élet kezdetének lehetőségéről.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a bv. intézet lelkésze ünnepi műsorral egybekötött istentisztelettel emlékezett meg e jeles napról, melyen a fogvatartottak is szerepeltek versmondással.