34 éve Szeged egyik legnagyobb tüzéhez riasztották a mentőket és a tűzoltókat 1988. július 28-a délelőttjén az Alföldi Bútorgyár Cserzy Mihály utcai csarnokába. A szerencsétlenségben életét vesztette a mentésben segédkező két felügyelő és egy fogvatartott. A hősökre emlékeztek az évfordulón a Szegedi Fegyház és Börtönben.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
A kollégák összefogásának és az intézet közreműködésének köszönhetően az idei évben is megvalósulhatott a személyi állomány gyermekei részére szervezett nyári napközis tábor.
2022. július 28-án a Büntetés-végrehajtás Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja rendezésében, a Márianosztrai Fegyház és Börtön lőterén került megrendezésre a büntetés-végrehajtási szervezet Országos Lőbajnoksága.
Ugyan a mostani nyár rekord szárazságot hozott, a Duna mentén élők sosem hagyhatják figyelmen kívül a folyó szeszélyét. A Dunakanyar egyik ékköve – Nagymaros – a nyár során mobilgátjának, annak műszaki állapotát ellenőrizte. A mobilgát elbontásában a Márianosztrai Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak is segítettek egy együttműködési megállapodásnak köszönhetően.
Állampusztai Kft. tésztaüzeme a fogvatartotti foglalkoztatás és a belső ellátásban keletkező élelmiszer igények folyamatos biztosítása mellett, a gluténmentes üzemegység elindításával, valamint a „Pasta Schönfeld” márkanév megalkotásával a speciális piaci igények kielégítését tűzte ki fő céljául.
A Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban 2022. július 18-22. között hagyományteremtő céllal került megrendezésre az első nyári gyermektábor.
Ha nyár, akkor vakáció! Ám a kirándulás és a bulik veszélyeket is rejthetnek magukban. Ezeknek a következményeire hívtuk fel a fiatalok figyelmét a bűnmegelőzési előadásaink során.
Igazi „rendvédelmis” esküvőn voltunk július végén, ahol kollégánk, Rácz Gergő bv. főhadnagy és menyasszonya mondták ki a boldogító igent.
Női fogvatartottak által horgolt plüss figurákat adományozott Intézetünk a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda, Általános Iskola és Kollégiuma részére.
Az elmúlt években a büntetés-végrehajtási szervezet azzal szembesült, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek száma folyamatosan és szignifikánsan növekszik a hazai börtönökben. Ma már ott tartunk, hogy minden tizedik rab ebbe a körbe tartozik.