Közeledik az év legszebb ünnepe. Minden embernek szeretet önti el a lelkét és várva várja, hogy a feldíszített karácsonyfa alatt együtt ünnepeljen a számára fontos emberekkel. A büntetésüket töltő fogvatartottak talán ezeket a napokat élik meg a legnehezebben. Az év minden napján segítséget nyújtanak a lelkész által tartott lelki feltöltődést adó lelki gondozások, melyekre ebben az időszakban még inkább szükség van.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Hatodik helyen végzett a Váci Fegyház és Börtön a Büntetés-végrehajtás Országos Pontszerző Sportbajnokságán. A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja által szervezett intézetek között sportversenyek összesített eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét Pilisszentkereszten tartották december 20-án.
Dr. Kemenes Gábor atya ismételten eljött hozzánk, hogy megtartsa karácsonyi miséjét a kényszergyógykezelteknek.
A Váci Fegyház és Börtön és a Váci Jávorszky Ödön Kórház közötti szoros együttműködés sarkallta arra az intézet személyi állományát, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is adománygyűjtéssel támogassuk az intézményt. Az adventi időszakban befolyt összegből idén a kórház tüdőgyógyászatának vásárolt ajándékot az intézet.
Advent időszakában lelkesen készülnek a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak az ünnepekre.
Második helyezést ért el a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet a Büntetés-végrehajtás Országos Pontszerző Sportbajnokságán. A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja által szervezett, intézetek közötti pontszerző sportversenyek összesített eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét Pilisszentkereszten tartották december 20-án.
Az elítéltek átlagosan 14-szer élik meg a karácsonyt a Szegedi Fegyház és Börtönben. Ezért az intézetben már hagyomány, hogy karácsonyváró programokat szerveznek számukra.
Cozma-Callini Eduard Octavian bv.őrmester a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben 2019 óta teljesít szolgálatot. Eduard minden évben készül a női kollégák számára Nőnap alkalmából verssel, amit szívesen szaval el számukra. Idén második alkalommal, ezúttal a karácsonyi ünnepekre készült. Örülünk, hogy egy ilyen lelkes kollégával dolgozhatunk a mindennapokban.
2023. december 20-án ünnepélyes keretek között került sor a 2023-as év legjobb hat csapatának járó kupák átadására Pilisszentkereszten.
A strongman, azaz strength athletics, magyarul erős ember, vagy erős ember-sport, egy olyan sportág, ahol a versenyzők szinte már szuperhősöket is megszégyenítő teljesítményt nyújtanak a különböző kihívások, feladatok során. Ehhez a kitartás és erő mellett a kardiovaszkuláris rendszerük folyamatos edzésben tartása is elengedhetetlen.