A Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézetben működő fogvatartotti digitalizáló szakkör számos korszakos börtöntörténeti kiadvány publikálásához járul hozzá. A dokumentumok az Összefogás a Börtönügyért Egyesület (ÖBE) honlapján érhetőek el.
Budapesti Fegyház és Börtön
A Budapesti Fegyház és Börtönben jártak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának diákjai három napos szakmai gyakorlaton.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának kihelyezett kari tanszékvezetői értekezletének adott otthont a Budapesti Fegyház és Börtön.
Az év első hónapja is számos világnappal büszkélkedik, azonban van egy, ami a magyar nép számára nagy jelentőséggel bír. Ez a magyar kultúra napja, melyre január 22-én emlékeztünk.
A Budapesti Fegyház és Börtön Biztonsági Osztályán 12 kutyavezető teljesít szolgálatot. A „Gyűjtőben” 10 szolgálati kutya lát el szolgálatot, melyből 9 járőr feladatokat, míg egy társuk kábítószer-kereső feladatokra van kiképezve. Kacsuk László bv. törzsőrmester és Nitro tolmácsolásában pillantottunk be ebbe nem is olyan egyszerű szakterületbe.
A Budapesti Fegyház és Börtön toborzó kollégái is megragadták az alkalmat, hogy intézetünket népszerűsítsék. Ott voltak az Educatio kiállításon.
2024 a kínai horoszkóp szerint a Sárkány éve, amely a hatalmas energiák ébredését jelzi és ahol változások kezdődnek, melyek pozitív irányba befolyásolják az emberiség sorsát. 2024 a Budapesti Fegyház és Börtön számára egy lépés, mellyel, közelebb került a 130 éves évfordulójához.
A Budapesti Fegyház és Börtönben így teltek az ünnepek.
A Budapesti Fegyház és Börtön kollégái elvitték a Heim Pál Gyermekkórház kisbetegei számára az intézet ajándékait.
A fogvatartottak részére Advent harmadik vasárnapján istentiszteletet tartottak.
A Budapesti Fegyház és Börtön személyi állománya lassan 3 éve gyűjti a műanyag kupakokat, mellyel beteg gyermekek gyógyulását támogatják. Az ünnepekre való tekintettel és az év végéhez közeledve mi is elvittük és leadtuk az összegyűjtött kupakokat.