A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Három év kihagyás után idén tizedik alkalommal gyűltek össze Baracskán az ország tizennyolc börtönében raboskodó fogvatartottak. A legnagyobb hazai fogvatartotti rendezvényen 130 hívő elítélt emelte egyszerre imára a kezét június 22-én, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A X. Országos Fogvatartotti Imanapot Kurusa János bv. ezredes, baracskai intézetparancsnok nyitotta meg, majd Szénási Jonathan Sándor, az intézet református lelkipásztora köszöntötte a résztvevőket. Az üdvözlő szavakat követően közös énekléssel vette kezdetét az imanap, ezután pedig a különböző intézetekből érkezők lehetőséget kaptak a színpadon szerepelni. A fogvatartottakat az intézetek saját lelkipásztorai is elkísérték, akik végig segítették őket a felkészülésben és az előadásban egyaránt.
Az elítéltek különböző Istent dicsőitő vallási dalokat énekeltek, magyar költők verseit szavalták, valamint közülük néhányan tanúságtételt is tettek, amellyel saját életüket mesélték el, így is erősítetve egymást és közös hitvallásukat.
Az imanapot a házigazda intézet fogvatartottjainak zenés előadása, majd Tornyai Gábor, az intézet plébánosának áldása zárta.
Az imanapon Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdette az igét. Beszédében főként arról szónokolt, hogy milyen fontos hinni Istenben és hogy ezt a büntetés-végrehajtási szervezetben is fent kell tudni tartani.
Püspök úr a rendezvényt követően elmondta, hogy először vett részt a rabok körében méltán népszerű imanapon, de korábban már számos bv. intézetet meglátogatott, mivel fontos szolgálatnak tartja, hogy akiknek a kapcsolattartása „elfogyóban” van és a büntetésük hosszú, tudják, hogy számon vannak tartva és van lehetőségük az újrakezdésre és ehhez az erőt az Úr Istentől megkapják. Ahogy fogalmazott:
- "Mindig van újrakezdési lehetőség, nincs olyan, hogy reménytelen. Nem azért, mert mi jók vagyunk, hanem azért, mert az Úr Isten jó és ő nem engedi, hogy az életünk elmenjen a semmibe. Meg kell ragadni minden pillanatban az ő kegyelmét és akkor el lehet indulni egy új úton."
A büntetés-végrehajtás kiemelt feladataként kezeli a fogvatartottak társadalmi reintegrációjának elősegítését, amiben fontos szerep jut az elítéltek vallásgyakorlásának is. A börtönlelkészek elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy szoros együttműködésben dolgoznak a reintegrációs tisztekkel azon, hogy az elítéltek szabadulásukat követően a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Az imanap fő jellemzője, hogy minden évben más büntetés-végrehajtási intézet ad otthont az eseménynek, amelynek megszervezése és végrehajtása a fogvatartottak nagy száma miatt, így szerteágazó figyelmet igényel a büntetés-végrehajtás személyi állománya részéről.