A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Húsvét alkalmából különleges, lelki feltöltődést nyújtó ünnepi szolgálatra került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A fogvatartottak számára így elérhetővé vált az ünnep üzenete: a remény, a megújulás és a feltámadás öröme.
Az alkalom ökumenikus jelleggel valósult meg, hiszen három különböző keresztény felekezet képviselői közösen szolgáltak. A rendezvényen részt vett Szocska A. Ábel görögkatolikus megyéspüspök, dr. Gaál Sándor református esperes, valamint Zsarnai Krisztián evangélikus esperes. A három egyházi vezető közös jelenléte és szolgálata erős üzenetet hordozott az egységről és az együttműködés fontosságáról.
A húsvéti mise és előadások során a résztvevők az ünnep spirituális jelentőségére helyezték a hangsúlyt. A beszédek középpontjában a bűnbánat, a megbocsátás és az újrakezdés lehetősége állt, amely különösen fontos intézetünk falai között. A szolgálattevők kiemelték, hogy minden ember számára adott az esély a változásra és a lelki megújulásra, függetlenül múltjától.
Az esemény meghitt és elgondolkodtató légkörben zajlott, amely lehetőséget adott a fogvatartottak számára, hogy elcsendesedjenek, és közelebb kerüljenek hitükhöz.







