Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Jutalomosztásra és ünnepségre került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. Intézetünk lelkésze, Lippa Csaba, valamint intézetünk parancsnoka, Pancsusák Sándor Péter bv. ezredes ünnepi megemlékezésen köszöntő beszédet mondott. Állománytagjaink magasabb és helyi szintű jutalmazásban részesültek. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a nemzeti ünnep alkalmából eredményes szakmai munkása elismeréséül magasabb szintű jutalomban részesítette Silimon Béla c. bv. főtörzsőrmestert.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium együttműködésével idén hatodik alkalommal rendezik meg a Vármegyei Középiskolai Rendészeti Csapatversenyét.
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai közösen tartottak csoportos tájékoztatót a regisztrált álláskeresőknek.
Intézetünk lelkésze Lippai Csaba börtönlelkész úr közreműködésével a Magyarországi Gedeon Társaság 3 tagja látogatott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hogy a személyi állomány és a fogvatartottak részére a Szentírás egy példányát ajándékozhassák.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetében, az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú „Fogvatartottak reintegrációja című kiemelt projekt keretében Foglalkozási rehabilitációs programelemen vesznek részt fogvatartottak. A Foglalkozási rehabilitációs programelem célja, hogy azon fogvatartottak számára kínáljon hasznos elfoglaltságot, akik valamilyen okból nem bevonhatóak a munkáltatásba. Számukra kiemelten fontos egy olyan program biztosítása, ahol szinten tartják, illetve fejlesztik a munkavégző képességeiket, készségeiket.
A magyarok körében különböző népszokások alakultak ki az elmúlt századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek.
A karácsony és az adventi ünnepek közeledte a börtön falakon belül is megérinti a fogvatartottak lelkét. Szinte mindenki a családjára gondol, felerősödik bennük a szeretteik hiányérzete.
A Mikulás Gyár munkáját segítette a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozói 2022. december 10-én közös kiránduláson vettek részt a lengyelországi Magas-Tátrában, Zakopaneban.
Börtönlátogatással egybe kötött bűnmegelőzési nap a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.