A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
Negyedik alkalommal adták át a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat. Az iskolák kategóriájában a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyert azzal a projekttel, melynek egy része a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben valósult meg.
Varga Mihály pénzügyminiszter 2023. szeptember 29-én adta át azokat a díjakat, melyekkel azokat az iskolai projekteket ismerik el, amelyek a pénzügyi tudatosság fejlesztését segítik a diákok és a családok körében. Az idei, kilencedik hazai Pénz7 programjaiban több mint ezer iskola közel 144 ezer diákja vett részt, és mintegy 500 önkéntes segítette a munkát. Amint arról a Pénz7 idején hírt adtunk, az iskola a projekt disszeminációja érdekében megkeresett más intézményeket, így Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönt is. A zsűri most külön is méltatta a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok, mint a nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekek és a börtönben lévő elítéltek bevonását a pénzügyi oktatásba. A projekt külön érdekessége, hogy kollégánk, Erdei Tamás bv. őrnagy fia, Erdei Márk 10. osztályos tanuló tervezte és készítette Várhomokiné Madák Kornélia felkészítő tanár vezetésével azokat a fogvatartottak számára készült környezettudatos pénzügyi és szakmai társasjátékokat, melyeket Papp Zoltán igazgató adott át az elítéltek fejlesztésére. A jövőre nézve feladat, hogy miként lehet esetleg ezeket a játékokat jobban bevonni a fogvatartottak pénzügyi tudatosság kompetenciájának fejlesztésébe, támogatva ezzel a bevezetésre kerülő kreditrendeszerű reintegrációs folyamatot.
A projekt kiemelkedő eredményét elismerő Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjhoz gratulálunk az iskolának, a felkészítő tanároknak és Erdei Márknak a diákkategóriában elért eredményéhez!