A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Új tanév indult a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, ahol a tanulás lehetősége évek óta elérhető a fogvatartottak számára. Az oktatás célja nemcsak az ismeretek bővítése, hanem a társadalmi visszailleszkedés elősegítése is.
A 2025/26-os tanévben összesen 153 fogvatartott kezdte meg általános és középfokú tanulmányait az intézményben. Általános iskolai oktatásban 42, középiskolai oktatásban 111 tanuló vesz részt. Számukra az oktatás nemcsak tudást jelent, hanem esélyt is a szabadulás utáni újrakezdésre: a tanulmányok sikeres elvégzése után államilag elismert bizonyítványt kapnak, amelyet a civil életben is hasznosítani tudnak.
A tanulás mellett szakmai képzés is zajlik: jelenleg 36 fogvatartott vesz részt épület- és szerkezetlakatos, illetve villanyszerelő képzésben. A szakmaképzés gyakorlati oktatás keretében történik, amely során a résztvevők piacképes tudást szerezhetnek, és felkészülhetnek a szabadulás utáni munkavállalásra.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben a mostani tanév pedig újabb lehetőséget kínál a fejlődésre és az előrelépésre, az oktatás jelenléti rendszerben zajlik, azt a Pannon Oktatási Központ végzi.






