A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Szakmaképzések és foglalkozások segítik a fogvatartottak reintegrációját Sopronkőhidán.
2017. tavaszán indult az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű projekt, melynek keretein belül jelenleg is négy szakmában folyik a képzés a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben.
A négy pillérre épülő programnak csak egyik része a hiányszakmák képzése, mely során bevont elektródás kézi ívhegesztő, asztalosipari szerelő, festő-mázoló-tapétázó és kerti járda kövező bizonyítványt szerezhetnek a fogvatartottak Sopronkőhidán.
Intézetünkben összesen 277 fogvatartott vett részt az EFOP programban eddig ügyfélként, jelenleg is 182 a bevont fogvatartottak száma.
A fentieken kívül a sopronkőhidai fogvatartottak egyéni foglalkozás keretében többek között motivációs, munkaerőpiaci és segítő szolgáltatást is kaphatnak.
A más intézetekben is jelenlévő, központi tematika alapján megadott témákban (kommunikáció, életvezetés, agresszió és konfliktuskezelés) megvalósuló és tanúsítványt adó csoportos foglalkozás mellett sopronkőhidai specialitás a mesefoglalkozás és a pénz és erőforrás gazdálkodási csoport is, melyek szintén a reintegrációt célozzák.
Csoportos és egyéni foglalkozásban a fogvatartottak jóvátételi programot is végeznek.
A negyedik pillér a hozzátartozó bevonás, mely minden EFOP-os ügyfél rendelkezésére áll. Ezen szolgáltatás családi beszélő keretében valósul meg.
Mindezeken túl a projekt a szabadult ügyfelek számára egy évig utógondozási lehetőséget nyújt külső helyszínen.