A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Harmadik helyezést ért el a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön a Büntetés-végrehajtás Országos Pontszerző Sportbajnokságán.
A Belügyminisztérium által rendezett díjátadó ünnepségén vehette át Vágó Róbert bv. alezredes, parancsnokhelyettes a fantasztikus eredményért járó serleget.
Az állomány az év közben megrendezett sportversenyeken (járőr, terepfutás, judo, lövészet, asztalitenisz, sakk, labdarúgás,) sorra kiemelkedő eredményeket ért el, így nagy örömükre az országos összesítésben az intézet az előkelő harmadik helyezést érte el. A rendezvényen a csapateredményen kívül egy állományi tag jutalmat is átvehetett. Fülöp Gábor c.bv. ftzls. a 2019. évben nyújtott kimagasló sporttevékenysége elismeréséül a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokától óra emléktárgyat kapott.
Gratulálunk Neki, és a 2019. év során a sportversenyeken résztvevő kollégáknak.