A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Horváth László nyugállományú bv. zászlóstól búcsúzunk
Horváth László 1982-ben került a Sopronkőhidai Szövőgyár polgári állományába, ahol testvére akkor már évek óta dolgozott. Öt évvel később jelentkezett őrnek, majd körletfelügyelőként teljesített szolgálatot 1995-ig, amikor is családi okok miatt döntött úgy, kérelmezi, hogy nyugállományba mehessen.
Aki Lacit ismerte, szorgalmas, életvidám emberként emlékszik rá. Kollégái kedvelték, szeretett az intézetben dolgozni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy lányát éveken át biztatta, jelentkezzen a börtönbe. Nagyon boldog volt, amikor Zsuzsi két évvel ezelőtt beadta a derekát, megpályázott egy rendvédelmi alkalmazotti állást és elhelyezkedett Sopronkőhidán. Büszke volt a lányára.
Horváth László nyugállományú bv. zászlós 2023 januárjában, 68 éves korában távozott az élők sorából.
Emlékét megőrizzük!