A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben megtartott intézetlátogatások már hagyományosnak mondhatók, hiszen április óta minden hónapban „kinyíltak”a kapuk egy-egy napra az érdeklődők előtt.
Aki szeretné megtudni, hogy milyen volt a múlt század végén és milyen most egy zárka berendezése, az ezeken a látogatásokon megkaphatja a választ, ha jelentkezik a Fegyház nyílt napjára. A látogatók a rövid történelmi visszatekintés után tájékoztatást kaphatnak a fogvatartottakkal kapcsolatos aktuális szabályokról, megnézhetik, milyen egy dühöngő fogvatartott elhelyezésére szolgáló speciális zárka, és az is kiderül, hogy milyen körülmények között és mennyi időt tölthetnek el a zárkákon kívül az elítéltek.
Az intézet munkatársainak tapasztalatai szerint nemcsak a környékbeliek érdeklődnek a börtön iránt, de a térségben nyaralók, a bakancsos és kerékpáros túrázók is szívesen iktatják be programjukba a nyílt napokat.