A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektuma az ország egyetlen magasépítésű börtöne: a fogvatartottak elhelyezésére két, egyenként 11 szintes börtönépület szolgál, amelynek tetőterében egy-egy sétaudvart alakítottak ki.
Szegedi Fegyház és Börtön
Az emlékezet szerepe a mentális egészség megőrzésében. Ez volt a címe január 23-án dr. Varga Szabolcs főiskolai tanár előadásának a Csillagbörtön iskolakörletén.
Az idén Budapesten rendezendő Eucharisztikus Kongresszusról tartott előadást a Szegedi Fegyház és Börtön iskolakörletén, január 16-án dr. Fábry Kornél, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára.
A Szegedi Fegyház és Börtönben a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola levelező tagozatán öten vizsgáztak január közepén, ezzel a főiskolások vizsgaidőszaka befejeződött.
Ünnepre hangolva címmel verses zenés összeállítást mutatott be a Szegedi Fegyház és Börtön kápolnájában december 14-én a Szent Márton Társulat.
Tizennegyedik alkalommal adtak ajándékba koncertet a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, december 12-én, az intézettel kapcsolatot tartó társszervek képviselőinek, a dolgozóknak és a fogvatartottaknak.
A mesék birodalmában kacagtak a Mikulással egy órára, december 5-én este a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében az intézet dolgozóinak gyermekei.
Olajfestményeket, grafikákat és cérnaképeket készítenek hónapok óta a Szegedi Fegyház és Börtönben élő elítéltek. A karácsonyi ajándéknak szánt alkotásokat december 2-án vette át Zsótér Ágnes, a Szegedi Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény igazgatója a Csillagbörtön dísztermében.
Egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett november 16-án, a TEK BUDO küzdősport gálán a BOK Csarnokban, Kósa László büntetés-végrehajtási százados, a Szegedi Fegyház és Börtön biztonsági tisztje.
A Csillagbörtönben a szokásos vasárnapi szentmisén, november 10-én a Mécses Szeretetszolgálat a misét gitáros kísérettel színesítette, együtt énekeltek és imádkoztak az elítéltekkel és levelezőtársaikkal.
A Csillagbörtön előállítási csoportvezetője Orosz László bv. törzsőrmester, a GPC Világszervezet által Újváron, október utolsó hetében rendezett Erőemelő Világbajnokságon, fekve nyomásban ezüstérmet kapott 232,5 kilogramm teljesítésével.