Hagyományosan részt veszünk a közelünkben megrendezett polgárőr napokon minden évben. Idén a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Napra kaptunk meghívást, ahol kutyás, és műveleti csoportos bemutatót láthattak az érdeklődők.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Ötven kilométeren át rohant a debreceni börtönőr a tűző nap és az Alföld pusztaságának kitéve. Szerencsére azonban nem szökött fegyencet üldözött. Idén június végén először rendezték meg az Alföld saját ultra futóversenyét, melyen a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik körlet-főfelügyelője is kipróbálta magát. Nem is akárhogyan! Molnár Ádám az 50 kilométeres egyéni versenyszámban a második helyen ért célba.
Hat fogvatartott bérmálkozott a veszprémi börtönben. A június 9-ei ünnepi szentmisét dr. Udvardy György érsek celebrálta.
Két szakmában három osztály vizsgázott. Női és férfi elítéltek szakmaképzése zárult sikeres vizsgákkal.
Szolnokon június 20-24. között 16. alkalommal rendezték meg a XVI.Tiszavirág Fesztivált, ami Közép-Magyarország egyik legnagyobb ingyenes kulturális kavalkádja. A Tiszaparti város 2006 óta hagyományosan ünnepli a Tisza folyó varázslatos természeti jelenségét, a kérészek virágzását. Az egyedülálló látványt számos kísérőprogram teszi évről-évre még színesebbé, még gazdagabbá, még változatosabbá.
Június utolsó szombatján ismét betekintést enged a rácsok mögött zajló börtönéletbe az ország több büntetés-végrehajtási intézete. Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű nyári kezdeményezéshez ezúttal Szombathelyen, Zalaegerszegen, Sátoraljaújhelyen és Kunszentmártonon csatlakozhatnak az érdeklődök. Aki anélkül szeretné megtapasztalni a csuklóján kattanó bilincs érzését, hogy hosszabb időre kellene berendezkednie a börtönéletre ne hagyja ki a bv. által kínált egyedi lehetőséget!
Nem mindennapi hőstettet hajtottak végre kollégáink, akik egy előállítás ellenőrzéséről tartottak visszafelé, amikor Baracska belterületén egy út szélére kihúzódott, füstölő buszra lettek figyelmesek. Pruch Zoltán bv. őrnagy és Molnár János bv. törzszászlós, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai egy pillanatig sem haboztak, azonnal a buszsofőr segítségére siettek.
A Kalocsai Fegyház és Börtön személyi állománya is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben egy volt kollégánk hozzátartozójának gyűjtünk műanyag kupakokat.
2023. június 22-én, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási intézet baracskai objektumában megtartásra kerülő X. Országos Fogvatartotti Imanapon a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet képviseletében Mészáros Barna börtönlelkész vett részt. Lelkész úr az istentiszteleten a kántori szolgálatot végezve, valamit a Szegedi fogvatartottak énekeit kísérte le orgonán.
Tízedik alkalommal imádkoztak együtt az ország börtöneiből érkezett fogvatartottak június 22-én, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában, ahová a Szegedi Fegyház és Börtönből négy fogvatartottat szállítottak.