Jóvátételi munka keretében végeztek felújítási munkálatokat a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben elhelyezett fogvatartottak a Keszthelyi Rendőrkapitányságon.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Kétéves szakmaképzések zárásaként egy napon került sor intézetünkben a szakács és a burkoló szakmák záróvizsgáira.
A Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében kerül sor 2022. május 28-án és május 29-én a Debrecen Drive – Minden ami gurul – elnevezésű rendezvényre a debreceni Nagyerdőn. Az ország legmozgalmasabb járműipari seregszemléje több mint 25 ezer ember volt kíváncsi.
A több mint 500 különböző közlekedési eszközön túl egész napos gyerekprogramok kötötték le a kicsiket. A járművek mellett óriási érdeklődés volt a zenei fellépések és a közönségtalálkozók iránt is.
A Váci Fegyház és Börtönben büntetésüket töltő fogvatartottak közül kilencen teljesítették sikerrel a szobafestő vizsgájukat.
A közbiztonsági rendezvénysorozat részeként, intézetünk is részt vett a városban megrendezett kék-lámpás napon, ahol toborzással egybekötve a város lakossága bepillantást nyerhetett a tevékenységünkbe, valamint a társszervek tevékenységébe is.
Idén május végén Márianosztrán rendezték a büntetés-végrehajtás Országos Járőrbajnokságát, ahol intézetünk csapata is jelen volt.
A járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével június 1-től már nem indokolt a fogvatartottak látogatófogadására és a bv. intézetek ideiglenes elhagyására vonatkozó járványügyi intézkedések fenntartása.
Május 25-én a Koppenhágai Büntetés-végrehajtási Intézet 26 fős delegációja tett látogatást a Budapesti Fegyház és Börtönben és az Igazságügyi Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetben. A szakmai célú tapasztalatcsere a dán partner kezdeményezésére valósult meg. A büntetés-végrehajtási szakemberek a fogvatartási részlegek mellett a Bv. Holding Kft. egyes munkahelyeit is megtekintették.
A Közép-Magyarország régióban működő „Fogvatartotti reintegrációs program” keretében a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet részére szervezett adománygyűjtést és jóvátételi programot a Budapesti Fegyház és Börtön idén májusban.