A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
Csaknem 133 millió forint európai uniós támogatás segítségével napelemes rendszer termeli a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön áramfogyasztásának jelentős részét. A beruházás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében valósult meg.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program KEHOP 5.2.11-16 keretén belül a Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére kiírt pályázatra 2016. október 21-én támogatási kérelmet nyújtott be, a már meglévő napelemes rendszerének bővítésére. A benyújtott kérelemre a támogatói döntés 2016. december 19-én született meg. Az intézet célja volt – a kiadásai nagy részét kitevő – villamosenergia-fogyasztás további mérséklése mellett a szén-dioxid kibocsátásának csökkentése is. A támogatói szerződés aláírására 2017. március 7-én került sor, ahol a támogatás intenzitásaként a Projekt elszámolható összköltségének 100%-a, de legfeljebb 132.553.227,- Ft került megítélésre.
A megújuló energiát hasznosító erőmű a fenntartható fejlődés, valamint környezetünk jelenlegi állapotának megőrzése mellett a kormány Partnerségi Megállapodásban kitűzött céljait is támogatja, amely az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság előmozdulását ösztönzi minden ágazatban, így a projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat kereteiből valósulhatott meg.
A beruházás tényleges megvalósítása 2018. június 29-én zárult le. A kivitelezés során 740 db 300 W-os napelem és 6 db inverter beépítésével, egy 222 kW-os napelemes rendszer valósult meg. Az elkészült fotovillamos rendszer a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön belső 0,4 kW-os rendszerére táplálja fel a megtermelt energiát, és ezzel biztosítja az intézet villamosenergia fogyasztásának jelentős nappali részét.
A projekt megvalósításával 199.759 kWh/év villamosenergia-fogyasztás, valamint 182,28 tonna káros széndioxid kibocsátásának csökkenése várható. A villamosenergia-fogyasztás csökkenésével éves szinten 6.315.838,- forint megtakarítást tervezünk.