Büntetés-végrehajtás

„A sas elszáll – Rózsahegyi Tamás búcsúztatójára

Nevelőtiszt, biztonsági osztályvezető, parancsnok-helytettes, majd 2008-tól intézetparancsnokként másfél évtized a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön élén. A ma, határozott időre kinevezett vezetők mandátumához képest hosszú idő, de a korábbi, nyugdíjig tartó kinevezésekhez képest nem. Talán Charles Martin gondolata példázza leginkább a mai időket, ami így szól: Az jutott eszembe, hogy milyen is a víz, amikor evezünk? A csónak sodra idővel eltűnik, az evezők felverte vízfodrok a parthoz verődnek és örökre nyomtalanul kihunynak. Ilyen az élet a vízen: nem létezik múlt. És ha az ember felemeli a tekintetét, akkor csak a jövőt látja.
Szerintem olyan nincs, hogy egy parancsnok ne hagyjon nyomot és a „víznek fodra” csak úgy eltűnjön a semmibe. Minden parancsnoknak volt és van hagyatéka. Kézzelfogható és szellemi is. Tudjuk, látjuk, érezzük. De mindnyájunk számára is szól a gondolat második fele, mert nem is tehetünk mást: fel kell emelnünk a tekintetünket és a jövőt kell látnunk. Mindannyiunk számára, akik ma itt vagyunk, szolgálati időnk meghatározó része volt ez. Akik a korábbi parancsnokok idején kezdtük szolgálatunkat, azok is mind fiatalok voltunk, többen Veled együtt sajátítottuk el a szakma fortélyait, az itt állók közül pedig számosan a parancsnokságod idején kerültek az intézetbe, így a büntetés-végrehajtásnak azt az arcát ismerik, aminek a kereteit Te teremtetted meg az intézetben.
Ők ezt a munkastílust szokták meg, és a régebbi kollégák is ezt vették át idővel, aminek talán a legjellemzőbb vonása, hogy egy csillagszóró szikráihoz hasonlóan, csak úgy pattogtak az ötletek, legyen szó reintegrációról, a bevételek növelése érdekében tett erőfeszítésekről, múzeumi programokról, fejlesztésekről, átalakításokról, modernizálásokról. Senki nem maradt / maradhatott ki, mindannyian részesei voltunk az ötletek megvalósításának. Közös jellemzője volt ezeknek a magasra tett léc, amit valaki megugrott, valaki limbózva suhant a léc alatt és volt, aki besokallt… Azt azonban – igaz sokszor csak utólag – senki sem vitatta, hogy ezek a projektek az intézet érdekét szolgálták. Az eredmény sem maradt el, hosszú éveken át 90 és 100% közötti értékeléseket kapott az intézet, és amint az, egy öt évvel ezelőtti tanulmányban megjelent, a 113 éves Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönre, mint büntetés-végrehajtási szakmai műhelyre tekintettek.
Ez intézetparancsnokságod 10. évében történt, azonban sem ezt a tényt, sem ezt az elismerést nem említetted; csapatjátékosként az intézet állományának közös érdemeit emelted ki, így kerülhetett sor például arra, hogy a Neked felajánlott Radnóti-díjat is közösen kaptuk meg.
De itt, a búcsú pillanatában legyünk igazságosak: sok, az intézet lehetőségeit és erőforrásait meghaladó ötleted azért valósulhatott meg, mert mindig voltak kollégák, akik időnként talán erejükön felül is teljesítettek. Ugyanakkor azt állítani, hogy ezt csak „mi” csináltuk, szintén nem volna igazságos, hiszen például, ha a történelem-szereteted, a város iránti elkötelezettséged és távlatos gondolkodásod okán, nem találod ki a Hősök Temetőjének méltó rekonstrukcióját a pályázattól a jóvátételen át a sírkőüzem létesítéséig, akkor nem valósult volna meg, nem lett volna miben részt venni sem nekünk, sem a fogvatartottaknak, sem a város más szereplőinek.
Jó, ha ezt látjuk egy vezetőváltáskor, amikor a „sas elszáll”, és holnaputántól a szervezeti folyamatosság mellett egy új időszámítás is kezdődik, ami más lesz, más hangsúlyokkal, de az elmúlt 15 évben elért eredményekért Téged illet a köszönet!

Köszönjük, hogy a munkatársaid lehettünk!

Sátoraljaújhely, 2023. május 30.”