A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

2025. május 8-án az intézeti kápolnában tartott pünkösdvasárnapi szentmisén elsőáldozásra is sor került, melyről Mészáros Ferenc börtönlelkész osztotta meg gondolatait.
A katolikus egyházban nem véletlen, hogy szinte minden közösségi – különösen is ünnepi – alkalmat szentmisével ünneplünk, hiszen ahogy azt a II. Vatikáni Zsinat tanítása oly szépen fogalmazza meg az eukarisztiával, vagyis a szentmiseáldozattal kapcsolatban: az eukarisztia ünneplése az egyház lelkiéletének a csúcsa és egyben forrása is. Keresztény hitünk szerint a kenyér és bor színe alatt valóságosan megjelenik köztünk Jézus Krisztus, és általa jelenvalóvá válik a Golgotán bemutatott egyetlen áldozata. Krisztusnak ebbe az egyetlen, egyszer és mindenkorra szóló áldozatába kapcsol be minden hívő lelket a szentmisén történő szentáldozás. Az eukarisztia kenyere így lesz táplálékká, erőforrássá, útmutatóvá. Szép mondat hangzik el minden szentmisében a szentáldozás előtt: „Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit...” Ha tényleg szabadulni akarunk lelkünk bűn-bilincséből, elengedhetetlen hozzá az Úr Jézus kézzel fogható, látható szeretete. És egy fogvatartottnak, aki szabadulni szeretne nem csak lelki, de fizikai értelemben is, méginkább szüksége van erre a lelki táplálékra.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön egyik fogvatartottja ezt ismerte fel, amikor közel egy éve az egyik szentmisén – miközben Mészáros Ferenc börtönlelkész atya az eukarisztia kenyerét nyújtotta a rendszeresen szentáldozáshoz járuló fogvatartottaknak –, hangosan felkiáltott: „Én is szeretnék!” A gondolatot, óhajt elhatározás és tett követte. Több hónapos készülődés után ez év pünkösdvasárnapján, fogvatartott testvérünk először vehette magához az eucharisztiát. Persze, ezen vágya nem volt megalapozás nélküli. 2023 őszén ő is részt vett az 5. Sátoraljaújhelyi Börtöncursillon, ami tanúságtétele szerint hatalmas változást hozott az Istenhez, de főleg az embertársaihoz fűződő kapcsolatában. Azóta minden nap imádkozik, olvassa a Szentírást, tudatos keresztény lélekkel készül a nem is oly távoli szabadulására.
Az elsőáldozási szentmisén a fogvatartottak hívő közösségével együtt ünnepeltek a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság önkéntesei, munkatársai, zenei szolgálattal segítve a szentmise még lélekemelőbb átélését. Ezt követően pedig közel egy órás beszélgetésre került sor, melyben nem csak a Mécses szolgálattevői mutatkoztak be, hanem valódi párbeszéd, közös gondolkodás alakult ki köztük és a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön jelen lévő fogvatartottjai között. Igazi ünnep, vidám és mégis méltóságteljes nap volt ez pünkösdvasárnap. Reméljük, soha nem alszik ki egyik résztvevőben sem a Szentlélek életet tápláló lángja.