A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állományának tagjai is részt vettek a 2023. évi, Márianosztrán megrendezett járőrversenyen.
A lelkes kis csapat (Ruszics Klaudia bv. őrm., Kiss Tamás bv. őrm. és Stummer Attila bv. őrm.) nagy lelkesedéssel vágott bele a csapatépítő megmérettetésbe, amelyet még az sem tudott beárnyékolni, hogy egyikük már a 12 km-es táv teljesítésének első részében megsérült.
A bokaficamot szenvedett kolléganőnk nem adta fel, társai segítségével így is végigcsinálta a versenyt.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni a szervezőknek, hogy kollégáink helytállását külön díjazták, így a legkitartóbb csapat címet a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet triója hozhatta haza.
A résztvevők pozitívan számoltak be az egész versenynapról, és már most izgatottan készülnek a 2024. évi megmérettetésre.