Az online csalók minden évben több száz millió forinttal károsítják meg a gyanútlan embereket. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) folyamatosan igyekszik felhívni a figyelmet a kiber térben ránk leselkedő veszélyekre. Ezúttal játékos formában tesztelhetjük, illetve bővíthetjük az online csalásokról meglévő tudásukat az NVSZ jóvoltából.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
A Magyar Tudományos Akadémia koordinálásában idén is megrendezték a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat, melynek központi mottója: „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra”, kiemelt partnere pedig a Belügyminisztérium. A belügyi fejezet részeként a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatala 2023. november 23-án „Tudományos eredmények hasznosulása a büntetés-végrehajtási szervezetben” címmel tudományos, szakmai, online konferenciát szervezett.
Közel hét éve volt Márianosztrán az utolsó nyugdíjas találkozó. A Covid járvány és egyéb más technikai nehézségek leküzdése után ismét vendégül láthattuk volt kollégáinkat. A földrajzi távolságokat leküzdve a településen élők és a messzebb lakók is képviseltették magukat.
A Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási intézet évek óta részt vesz a Pannon Állásbörzén. Kollégáink november 21-én várták az érdeklődőket az egyetem aulájában.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben 2023. november 21-én a Debreceni Szakképzési Centrum Kreatív Technikum tanulói intézetlátogatáson vettek részt.
November 20-án, életének 47. évében Csapó Ernő c. bv. főtörzsőrmester, biztonsági felügyelő itt hagyta e földi létet. A kétgyermekes családapa türelemmel viselte betegségét, végig bízott a gyógyulásában, amely sajnos mégsem történt meg.
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet már korábban is kapott lehetőséget, hogy Székesfehérváron az Alba Plázában népszerűsítse magát, ezért 2023. november 17-én ismételten bevetettük magunkat a bevásárlóközpontba az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. kolléganőjével együtt.
Lázadás tört ki a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, miután egy csoport megkísérelt behatolni a börtön területére. Több mint 100 fő vett részt abban a nagyszabású gyakorlatban, amely során a szimulált rendkívüli események felszámolására be kellett vetni a büntetés-végrehajtás speciálisan képzett műveleti egységeit is.
Az idei évben számos jeles irodalmi évfordulót ünneplünk. Idén 200 éve született Petőfi Sándor és ugyancsak 200 éve látta meg a napvilágot Madách Imre, a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja.
Ehhez a kimelkedő évfordulóhoz kapcsolódva tartott rendhagyó irodalomórát a fogvatartottaknak Fodor Gáborné, a Pannon Oktatási Központ oktatója.
November közepén rendezték meg a TEK Budo és Küzdősport Gálát, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem büntetés-végrehajtási szakirány első éves hallgatója is megméretette magát.