A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/hinkel_tamas.jpg)
Júniusban tizenkilenc villanyszerelő és tizenöt hegesztő tett szakmunkásvizsgát a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben. Az intézetben kitanult fogvatartottak szabadulásukat követően a most megszerzett tudasukat akarják kamatoztatni: a képzett szakemberek szűkös táborát tervezik erősíteni. Mindez jól mutatja, hogy a büntetés-vegrehajtás reintegrációs törekvései elérik céljukat és piacképes munkalehetőséget adnak a rabok kezébe.
A záróvizsgákon elsőként az elméleti tudásukról kellett számot adniuk a fogvatartottaknak, majd következtek a gyakorlati feladatok. A vizsgabizottság tagjai utóbbi számonkérést követően szóban is beszámoltatták a fogvatartottakat.
Az iskolarendszerű képzésben részt vevők közül többen az intézet falai között betanított munmásként már végeztek hasonló feladatokat, de van olyan fogvatartott is, aki a családjának akarja bizonyítani, hogy a későbbiekben meg tudja majd állni a helyét a szabad életben.
Az egyik vizsgázó fogvatartott elmondta, hogy korábban a targoncavezetői képesítést is megszerezte a büntetés-végrehajtás keretei között, most pedig már hegesztői oklevele is lesz. Börtönbe kerülése előtt hegesztőként dolgozott, akkor még "papír" nélkül, így azonban szabadulása után sokkal könnyebben el tud majd helyezkedni. Szereti ezt a munkát, így a későbbiekben is heggesztőként szeretené keresni a kenyerét.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falain belül a Soproni Szakképzési Centrum tanárai áldozatos munkával oktatják a szakképzésben résztvevő mintegy száz fogvatartottat. Ők a villanyszerelő, hegesztő, szakács, festő és porfestő képzés közül választhattak. Az elméleti és gyakorlati oktatás tananyaga megegyezik az úgynevezett civil oktatásban lévővel, így a fogvatartottak a fegyházban folytatott tanulmányok és sikeres vizsgák után megkapott oklevéllel nemcsak az intézet falain belül tudnak dolgozni és tapasztalatot szerezni, hanem a szabadulásukat követően nagyobb esélyük van visszailleszkedni a társadalomba.