Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék
„„Óperencián innen és túl” juthat eszünkbe az ikonikus mondat, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási szak első éves nappali tagozatos hallgatói sikerrel lépték át az egyetemi képzés első jelentős mérföldkövét, az alapfelkészítést.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar 2024/2025-ös tanévének nyitó eseményeként 2024. szeptember 26-30. között került megrendezésre az őszi félév első szakmai hete.
Június 29-én beérett a kemény munka gyümölcse, amikor ünnepélyes keretek között, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 138 hallgatója: 96 férfi és 42 nő a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Pintér Sándor belügyminiszter és a rendvédelmi szervek tábornoki kara jelenlétében letette a tiszti esküt az NKE Ludovika Campusán. Közülük júliusban 17 végzett tiszt kezdi meg szolgálatát a büntetés-végrehajtási szervezetnél.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara a 2023/2024-es tanév tavaszi félévének zárásaként 2024. május 13-16 között szakmai hetet tartott, amelynek keretein belül a Büntetés-végrehajtási Tanszék nappali tagozatos hallgatói színes programsorozaton vehettek részt.
Újabb rangos eseményen képviselték magukat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszékének hallgatói. A 2024. évi tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2024.04.04-én került megrendezésre, míg az eredményeket egy héttel később, 2024.04.11-én hirdették ki. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának dékánja nyitotta meg a tudományos programot és adta át a díjakat a záró ünnepségen, a helyezést elért hallgatóknak.
Az idei Közös Közszolgálati Gyakorlaton ismét részt vett a Büntetés-végrehajtási Tanszék végzős hallgatói állománya.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszéke számára a január évek óta a toborzás jegyében telik. A leendő hallgatók tájékoztatása ezúttal a megújulás szellemében zajlott, hiszen a hagyomány régi, a tartalom új, ugyanis nagy változásnak lehetnek tanúi és egyben aktív szereplői mindazok, akik a 2024/2025-s tanévre felvételt nyernek, az immár Büntetés-végrehajtási Szakként debütáló képzésre.
Szakmai héttel zárta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar a 2023/2024-es tanévének őszi félévét. A Büntetés-végrehajtási Tanszék nappali tagozatos hallgatói változatos tematikát és gyakorlati fókuszt biztosító programsorozatban vehettek részt.
A fogvatartottak elzárásukat követően gyakran lépnek a vallás vigasztaló és személyiségfejlesztő útjára. A büntetés-végrehajtás kiemelt feladata a fogvatartottak társadalmi reintegrációjának elősegítése. Ebben jelentős szerep jut a vallásgyakorlásnak, az egyházaknak. A témában az NKE Rendészettudományi Kara, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kara, valamint a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa Vallás és reintegráció címmel tartott konferenciát november 22-én.
November közepén rendezték meg a TEK Budo és Küzdősport Gálát, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem büntetés-végrehajtási szakirány első éves hallgatója is megméretette magát.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Büntetés-végrehajtási Tanszékének szervezésében került megrendezésre „A büntetés-végrehajtás aktuális kérdései és innovatív feladatai” című program. A 2023. november 17-én megrendezett eseményen meghívott előadók, a tanszék teljes oktatói állománya és a büntetés-végrehajtási szakirány hallgatói vettek részt.
Az NKE RTK Szent György Szakkollégium Büntetés-végrehajtási Szakmai Műhely szervezésében október 11.-én Erdélyi Csaba teológus, lelkész „A vallásgyakorlás szerepe a bv. reintegrációs tevékenységében” címmel tartott előadást. A rendezvényt Bogotyán Róbert Lajos bv. ezredes, a Büntetés-végrehajtási Szakmai Műhely vezetője nyitotta meg.
Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornokra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar prodékánjára, a Büntetés-végrehajtási Tanszék vezetőjére és egyetemi tanárára emlékeztek kollégái, kutatótársai, munkatársai és rokonai 2023. szeptember 27. napján megrendezésre kerülő „Ruzsonyi Péter emlékülésen”.
Július 1-jén ünnepélyes keretek között tette le esküjét 191 nappali és 123 levelező tagozaton végzett Rendészettudományi Karos hallgató. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem most végzett diákjai közül tizenegy büntetés-végrehajtási tisztet köszönthetünk kötelékünkben.
A Rendészettudományi Kar hallgatóinak oklevélátadójával megkezdődött a diplomaosztók sora a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Idén június 28-án 3 nappali tagozatos, illetve 7 levelező tagozatos bv.-s hallgató vehette át az áldozatos munkával megszerzett diplomáját. Közülük egyik fiatal tiszthelyettesünk külön elismerésben is részesült.
2023. május 24-én került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciája. A konferencián 47 pályamunka vett részt az Nemzeti Közszolgálati Egyetem három Karáról. Hallgatóink és kollégáink már lelkes részvételükkel is kitűntek, mivel a hat indulónak köszönhetően külön tagozatot kaphatott a büntetés-végrehajtási terület.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára látogattak a büntetés-végrehajtási szervezet vezetői. A május 17-ei találkozó – egyfajta hagyományteremtő célzattal – idén első alkalommal nyújtott betekintést a bv. vezetői számára az NKE RK Büntetés-végrehajtási Tanszék jelenlegi tevékenységébe.
A Büntetés-végrehajtási Tanszék felé több oldalról is megfogalmazódik az az elvárás, hogy a képzés kiemelkedően gyakorlatorientált legyen, valamint hogy kreatívan, és naprakészen reagáljon a legfrissebb kihívásokra és legaktuálisabb igényekre. Ennek jegyében a Tanszék színvonalas tanórákon kívüli programokat szervezett hallgatói számára a tavaszi félév során.
2023. február 24.-én speciális intézkedéstaktikai órákon vehettek részt, az NKE RTK Büntetés-végrehajtási Tanszék nappali és levelező tanrendű hallgatói.
Hogyan készül a személyi állomány részére egy olyan tréning, ami igazán az igényekre reagál? Nem, nem kipattan valaki fejéből, tökéletesen és teljes fegyverzetben, mint Pallasz Athéné. Sokkal inkább úgy készül, mint a Milói Vénusz: lassan, hosszas tervezés után, sok faragással menet közben, és végül rengeteg csiszolással a tökéletes illeszkedés érdekében.
A téma szakértői egyetértenek abban, hogy a büntetés-végrehajtási körletek optimális környezetül szolgálhatnak a radikalizációs folyamatok kibontakozásához. Többek között erről és a megelőzés fontosságáról tartott előadást Kiss Gábor, a radikalizmus és vallási szélsőségesség témakörének szakértője február 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán.
Erdős Ádám bv. őrmester, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészeti igazgatás, büntetés-végrehajtási szakirány, II. évfolyamos, nappali munkarendű hallgatója remek tanulmányi eredményeinek és kiemelkedő angol nyelvtudásának köszönhetően Erasmus pályázat keretében elnyerte a lehetőséget, hogy egy szemesztert külföldi felsőoktatási intézményben tölthessen.
Ha január, akkor toborzás. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Büntetés-végrehajtási Tanszékén előkerült a tavaly már jól bevált toborzásirecept. Idén már három alkalommal tartott tájékoztatót a Tanszék vezetője és oktatója, valamint három hallgatója. A rendezvényeken – a már múlt év végén elvégzett előkészítő munka eredményeként – több mint negyven fő vett részt.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának büntetés-végrehajtási szakirányon végzős hallgatója vizsgamunkájával nemcsak tehetségét bizonyította, hanem projektjét közönség nagydíjjal is jutalmazták.
Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának dékánja, egyúttal a Büntetés-végrehajtási Tanszék vezetője, akinél hosszabb időt – immár 21 évet egyhuzamban – senki más nem töltött még a „bévé” tanszék élén. A szervezet egyik legmagasabb kitüntetését, a Szent Adorján Érdemjelet a járványügyi vészhelyzet alatt tanúsított magas színvonalú szervező és parancsnoki munkájáért érdemelte ki. Szakmai pályafutásáról, a külföldi börtönök világáról, és a már látótávolságban lévő nagydoktori címéről is beszélgettünk a professzorral.
A büntetés-végrehajtási szervezet pályázatot hirdet a büntetés-végrehajtási területen zajló publikációs tevékenység ösztönzésére.
A büntetés-végrehajtási szervezet pályázatot hirdet a büntetés-végrehajtási területen zajló publikációs tevékenység ösztönzésére. A pályázati felhívás célja, hogy a büntetés-végrehajtás számára aktuális és releváns témakörökben, szakmai-tudományos igényességgel megírt, adatelemzésen, hatásvizsgálaton vagy empirikus felmérésen alapuló, fejlesztési döntéseket, innovatív megoldásokat támogató pályaművek szülessenek. A témavázlatokat április 19-ig lehet elküldeni.