A Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézetben működő fogvatartotti digitalizáló szakkör számos korszakos börtöntörténeti kiadvány publikálásához járul hozzá. A dokumentumok az Összefogás a Börtönügyért Egyesület (ÖBE) honlapján érhetőek el.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Március 28-án különleges virágvasárnapi programnak adott otthont a Szegedi Fegyház és Börtön. A Mécses Szeretetszolgálat szervezésében egy vonósnégyes közreműködésével elevenedett meg Jézus szenvedéstörténete.
Új élet Krisztusban címmel tartottak kétnapos kurzust a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársai. Március utolsó két napján – nagyhétfőn és nagykedden – huszonhárom fogvatartott vett részt az előadásokon.
Húsvét közeledtével különleges lelki alkalom zajlott a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között. Az ünnepi istentiszteletet Mészáros László dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium tábori püspöke tartotta, aki szavaival nemcsak az ünnep jelentőségére, hanem az emberi lélek mélyebb kérdéseire is ráirányította a figyelmet.
A Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet szakmai támogatást nyújt a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium rendészeti tagozatos tanulóinak egy büntetés-végrehajtási témájú versenyre való felkészüléshez.
Bárhol jelennek meg kollégáink ott biztosan sikert aratnak bemutatójukkal, nem volt ez másképp Kazincbarcikán, a Don Bosco Szakképző Iskolában sem.
A Kalocsai Fegyház és Börtön foglalkozás rehabilitációs csoportjában résztvevő 19 fogvatartott egyedi könyvjelzőket és könyvtokokat készített a helyi könyvtár számára az EFOP_PLUSZ-3.1.1-24-2024-00001 azonosító számú, „Társadalmi kohéziót erősítő komplex bűnmegelőzési és reintegrációs program” keretében.
Március 18-án koszorút helyeztek el a bíboros egykori fogságának helyszínén, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falánál lévő emléktáblánál. Arra a sötét időszakra emlékeztek, amikor a veszprémi püspököt 1944 decemberében kispapjaival együtt hurcolták az intézetbe.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben büntetését töltő 16 fő elítélt az Az EFOP_PLUSZ-3.1.1-24-2024-00001 azonosító számú „Társadalmi kohéziót erősítő komplex bűnmegelőzési és reintegrációs program” keretében szabászati hulladékból 150 db plüss figurát (macska, hal, egér, béka, madár, szív, baba), fonalgrafika technikával 150 db emléklapot, illetve fából társasjátékot készített. Az elkészült termékeket jóvátételi felajánlásként 2026. március 18-án Porubszy Szabolcs bv. ezredes, intézetparancsnok jelenlétében adták át az Autitok Egyesület vezető-elnökének, Kállai Anikónak, illetve a jelen lévő elnökségi tagoknak.
A Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ 2026. március 23-26-ig rendezte meg az éves oktatást valamint az I. féléves eligazítással egybekötött oktatást.
A Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet folyosóin különleges hangulat fogadja az intézetbe érkezőket: a falakon fogvatartottak által készített rajzok, papírra varrt minták, fonott kosarak és fenyőfák kaptak helyet, amelyek a „Társadalmi kohéziót erősítő komplex bűnmegelőzési és reintegrációs program” keretében megvalósuló foglalkozások eredményeit mutatják be.















